Az alábbi oldalon keresztül az általam tervezett és kifejlesztett színpadi illúziókkal ismerkedhet meg.
Escapole Illusion - Szabadulás az oszlopról
Ezt az illúziót 2009-ben találtam ki, majd egy példányt meg is építettem belőle a kislányom méretében. Ez az illúzió több szempontból is különleges. Az egyik különlegessége az, hogy egy ember által előadható, tehát nem kell külön asszisztenst alkalmazni. A másik különlegessége az, hogy bármelyik önként vállalkozó nézőt az oszlophoz kötözhetjük, és az a néző, akit az oszlophoz kötözünk, ugyanúgy elcsodálkozik a látványos és gyors szabadulásán, mint a közönség többi tagja.
Hatás: Az előadó véletlenszerűen kiválaszt egy nézőt, majd a színpadra invitálja. Ezután megkéri, hogy álljon szorosan a színpadon álló oszlop elé.
Miután a néző elfoglalta a helyét, az előadó négy erős kötéllel gondosan
odakötözi a nézőt az oszlophoz. A kikötözést akár egy másik néző is
végezheti. A kikötözött néző ekkor már nem tud magától kiszabadulni, a
kötelek erősen tartják. Ezután az előadó egy ruhaanyagot vesz elő, és egy pillanatra eltakarja az oszlophoz odakötözött
néző testét. A meglepetés az, hogy a néző
titokzatos módon kiszabadul az erős kötelek fogságából, és minden kötél a
földre kerül. Végül a néző a köteleket és az oszlopot is megvizsgálhatja! Az
illúzióhoz nem kell asszisztens!